- Nathan, segítenél ezeket a dobozokat feltenni a szekrény tetejére? - mutatott rá a három nagyobb dobozra, amik a szekrény előtt sorakoztak fel. Belelestem az egyikbe és tele volt gyógyszerekkel. Hát azt hiszem ha a haverjaim vártak volna még egy napot az akciójukkal, még sikerrel is jártak volna. - Ezek azok a gyógyszerek, amiket a barátaid el akartak lopni! Még szerencse, hogy csak ma reggel érkeztek meg, különben az a sok szegény beteg ember gyógyszer nélkül maradt volna! Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna akkor!
- Akkor ne gondolj bele! - felraktam a dobozokat a szekrény tetejére, majd lerogytam az egyik székre.
- Máris elfáradtál? Azt hittem egy kosaras ennél jobban bírja a gyűrődést!
- Senki nem mondta, hogy elfáradtam, épp csak leültem egy kicsit. Egyébként is a diri azt mondta csak két órát kell maradjak, annyit meg igazán kibírok!
- Mond csak miért nézed mindennek a negatív oldalát? Gondolj bele mennyit segíthetsz szegény embereknek, akik csak egy kis szeretetre és törődésre vágynak! Nem vagy te olyan rossz fiú Nathan mint amilyennek mutatni akarod magadat!
- Nem vagyok rossz? Még mennyire, hogy az vagyok! Csak figyeld meg és meglátod milyen rossz tudok lenni, ha akarok! - komolyan gondoltam amit mondtam. Nekem senki se merje azt mondani, hogy nem vagyok elég rossz, mert nagyon is az vagyok. Az más kérdés, hogy ezt mennyire mutatom ki mások előtt. Egész délután igyekeztem bebizonyítani neki, hogy mennyire rossz tudok lenni, ezért jobbára ő csinált meg mindent. Ám a büntetésem végére előjöttek a legádázabb ellenségeim, a gyerekek. Sajnos imádtam őket, sőt a gyerekek voltak az egyetlenek, akiknek soha nem mondtam nemet. Tudtam, hogy ezt most sem fogom tudni megállni. Szemre úgy 4-5 évesek lehettek és legnagyobb sajnálatomra hárman is voltak.
- Lassan itt a lefekvési idő, olvasol nekünk mesét? - rángatta meg a nadrágom szárát a három közül az egyetlen lány.
- Gyerünk Nathan ideje megmutatni milyen rossz vagy! Mondj csak nekik nyugodtan nemet! - tudtam, hogy erre játszik ki. Szentfazék Natalie ezek szerint nem csak idegesítő, de még manipulatív is. Egy ideig farkas szemet néztem vele, de aztán nem bírtam tovább.
- Jól van, egy mese belefér! - felsóhajtottam, majd a három gyerek után mentem, de még előtte elkaptam Natalie elégedett mosolyát. Remélem tisztában van azzal, hogy ez még csak egy csata volt és nem a háború. Végül is nem volt olyan rossz, a kölykök kifejezetten élvezték. Az egyik még meg is jegyezte, ha Natalie olvasott volna fel, akkor valami bibliai témájú mesét kaptak volna, az enyémben viszont volt elég akció is, ami jót tett nekik. Na ezt kapd ki Natalie, valamiben jobb vagyok nálad. Mondjuk nem tudom, hogy mennyit jelent az ha jobb mesét tudok mondani, mint ő de igazából teljesen mindegy.
- Megmondtam, hogy nem is vagy olyan rossz, mint állítod! - tette karba a kezét.
- Mond csak nem tudnád befogni végre? Szerinted miért vagyok én most itt?
- Azért, hogy segíts a kórházi teendőkben, hogy a lábadozók hamarabb felgyógyuljanak!
- Egy frászt, ez csak egy büntetés és semmi több. Épp elég büntetés az, hogy veled kell itt lennem.
- Hát persze, hiszen én vagyok a szent fazék Natalie, akit mindenki körberöhöghet, mert őt ez egyáltalán nem zavarja! Ezt hiszitek mi? Akkor közlöm veled, hogy igenis rosszul esik, hogy így bántok velem!
- Tényleg? Ha valóban így lenne, akkor már rég vissza szóltál volna valamivel, de te mindenkivel olyan kedves vagy, mintha te lennél Teréz Anya!
- Csak mert engem így neveltek! Veled az elkényeztetett apuci kedvencével ellentétben, az én szüleim tiszteletre neveltek és arra, hogy ne gyűlöljek senkit se még azt se, aki nagyon is megérdemelné! Még ha nem mondom ki, attól még fáj, hogy kicikiztek azért mert nem vagyok olyan, mint ti!
- Pont ez a baj, Natalie! Te egyáltalán nem vagy közénk való! Minket nem tesz boldoggá az, ha eljárhatunk templomba és idegesít minket, hogy minden második mondatodban visszaköszön Jézus! Talán ha megpróbálnál kicsit változtatni ezen, akkor nem röhögne rajtad mindenki!
- Persze, arra viszont jó vagyok, ha valaki fantáziálni akar! Egyébként meg közlöm veled, azért nincs barátom mert én nem akarok egy rövid távú mocskos kapcsolatot, ami csak a szexről szól!
- Most még egy okot adtál arra, hogy a többiek röhögjenek rajtad. Valószínűleg te vagy az iskolában az egyetlen, aki így gondolkodik a szexről!
- Teljesen mindegy. Talán jobb lenne, ha nem beszélgetnénk erről többet! Én hiszek benned Nathan, de ha te nem hiszel magadban, sosem fogsz rájönni arra, hogy csak segíteni akartam neked! - Tessék, már megint kezdi! Nem értem miért nem tud legalább egy kis időre csöndben maradni. Visszavonom, hogy jobb lenne ha csöndbe maradna, ugyanis a ránk telepedett kínos csönd elég nyomasztó volt. Végülis nem volt olyan rossz segíteni neki, egyébként elég hamar eltelt az a két óra, szóval abszolút nem panaszkodhattam. - Úgy tűnik a büntetésed lejárt, szóval mehetsz is Nathan! - nézett rá az órájára, de nem mozdultam.
- Nézd, sajnálom elég bunkó voltam veled. Mi lenne ha kiengesztelésképp eljönnél velem enni valamit?
- Te most randira hívsz?
- Egy frászt! Vedd ezt úgy, hogy ezzel kárpótollak azért ahogy viselkedtem.
- Mintha azt mondtad volna, hogy nem vagy jó fiú, most mégis úgy viselkedsz, mintha az lennél!
- Elegem van a hülyeségeidből, csak menjünk már! - elkaptam a csuklóját és a kocsimhoz vonszoltam.
- Ugye tudod, hogy amit most csinálsz az erőszak?
- Már miért lenne az? Hiszen beleegyeztél, hogy velem jössz, nem?
- Igen, de abba nem, hogy a csuklómat fogdosd! - ránéztem a kezére és csak akkor vettem észre, hogy még mindig a csuklóját szorongatom. Gyorsan el is engedtem és beszálltam az autóba.
- Na, mi van, nem jössz? - felsóhajtott, de végül beült mellém.
- Ötre otthon kell lennem, szóval siessünk! - ez most komoly? Hol élünk, talán a középkorban? A Natalie-hoz hasonló csajok, akiket a szüleik elzárnak a világ elől, minimum apácák lesznek vagy valami. Mondjuk az is lehet, hogy az apja annak neveli Natalie-t, azon mondjuk nem is nagyon csodálkoznék. Padlógázra léptem, hogy mihamarabb ott legyünk, különben James Woods még elátkoz, amiért későn érkezett haza az ő édes pici lánya. Bár ha meglátja, hogy én vittem őt haza, akkor is a pokolra fof küldeni. Tény, hogy nem bírja a fejemet, pedig jó ha egy szót is váltottam vele eddigi életemben. Úgy döntöttem arra a helyre viszem, ahová a haverjaimmal szoktam járni. Legalább Natalie is láthatja, miből hagyja ki magát. A hely egyébként a kikötőben volt, vagyis akár tökéletes randi helyszínéül is szolgálhatott volna, ha épp nem szentfazék kisasszonnyal lettem volna.
- Oké, megjöttünk!
- Mi ez a hely?
- Csak szállj ki és meglátod! - miután kiszállt a kocsiból, még a szája is tátva maradt.
- Ez elképesztő, és én még azt hittem, valami kocsmába viszel majd!
- Akkor elég nagy tévedésben élsz! Azért én sem ülnék be akárhová. Egyébként is, ide csak a tehetősebbek jöhetnek, szóval akiket itt látsz, azok nem holmi jött-mentek!
- Valahogy sejtettem, hogy fel akarsz vágni azzal, hogy gazdag család gyereke vagy! - elmosolyodott, majd megindult az egyik asztal irányába. - Ez az első alkalom, hogy egy fiú elhívott magával valahová. Bevallom másra számítottam! - leült a székre és megigazította a haját.
- Ha többet lennél a veled egykorúakkal, tuti sok pasi versengene azért, melyikük hívjon el téged randizni!
- Én nem randizhatok senkivel, szóval kétlem, hogy ez bármikor is bekövetkezhetne! Különben is nincs időm arra, hogy szerelmes legyek!
- Hidd el, mire észbekapsz már beleszeretsz valakibe, de gondold csak nyugodtan, hogy ez ilyen könnyen megy!
- Miért, te voltál már szerelmes?
- Semmi közöd hozzá! - bosszúsan megrázta a fejét és elfordította a tekintetét.
- Mindig szerettem nézni a naplementét. Azokra a napokra emlékeztet, mikor még élt a mamám. Ő is imádta nézni. Minden nap kiült a teraszunkra és onnan figyelte ahogyan lemegy a nap.
- Mi olyan érdekes ebben?
- Nem érdekes, inkább romantikus. Gondolj csak bele: A lány meg a fiú ott ülnek a domboldalon, fogják egymás kezét és figyelik ahogy a nap lassan lenyugszik, utat adva a sötét éjszakának. - mire észbekaptam, a kezem már megint már az övét simogatta. Hirtelen elkapta a tekintetemet és úgy nézett rám, mint egy szerelmes tinilány. Csak remélni tudtam, hogy nem én leszek az, akibe beleszeret, mert én nem nézek rá úgy, mint egy potenciális barátnőre. - Azt hiszem jobb ha most megyek, már nagyon késő van! - olyan ideges lett, amit egyáltalán vártam tőle.
- Még csak nem is ettél!
- Majd otthon vacsorázom, de köszönöm, hogy felajánlottad!
- Jól van, hazaviszlek, ha már mindenképp menni akarsz! - végül beszálltunk a kocsiba és hazavittem.
- Köszönöm a mai, Nathan! Úgy tűnik mégsem vagy olyan rossz, mint mutatod magad! - elmosolyodott és bement a házukba. Lehet mégsem olyan rossz ez a Natalie mint az a többiek mondják? Nos, talán majd kiderül.
